Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekHazai és nemzetközi KFI hírek
Pályázat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának elnyerésére 2023-ban
MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2023
2023. február 14.
Módosítás: 2023. február 14.
Olvasási idő: 11 perc
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére az MTA elnöke által felkért és az MTA köztestületi keretei között működő Kuratórium nyilvános pályázati rendszerben ítéli oda. Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak.

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

a 156/1997. (IX. 19.) számú Kormányrendelettel létrehozott
BOLYAI JÁNOS KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJRA

Az ösztöndíj célja: kiemelkedő minőségű tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A A teljes pályázati felhívás ide kattintva letölthető pdf formátumbanpályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.

Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki

  • magyar állampolgár, vagy határon túli magyar kutató,
  • a pályázat benyújtásakor PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozatot igazoló doktori oklevéllel rendelkezik, illetve ha ekkor még nem rendelkezik azzal, de már az egyetem doktori tanácsának a fokozat odaítéléséről szóló döntése megtörtént, akkor ezt a tényt igazolja,
  • a pályázat benyújtásakor még nem szerzett MTA doktora címet,
  • a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be. A kiskorú gyermeket nevelő kutatók esetében a pályázati korhatár gyermekenként két évvel megemelkedik, ha a pályázat benyújtását megelőzően a kutató a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerinti gyermekgondozási támogatásban részesült vagy a gyermek gondozása céljából a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény szerint az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásában részesült, ide nem értve a táppénzt. Amennyiben a pályázó élni szeretne ezzel a lehetőséggel, akkor a korkedvezményről szóló nyilatkozatban ezt jeleznie kell.
  • kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik.

A pályázatot magyar nyelven kell benyújtani.

A pályázatot elnyert kutatók 2023. szeptember 1-jétől, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának kedvező döntése alapján részesülnek az ösztöndíjban.
A Bolyai ösztöndíjat elnyerők további támogatásra pályázhatnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíjpályázat[1] keretén belül, mely pályázatok szakmai elbírálását szintén az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma végzi.

Az ösztöndíj határozott időre (3, 2 vagy 1 évre) szól, és legfeljebb két alkalommal nyerhető el. Aki korábban egy alkalommal már részesült Bolyai ösztöndíjban, az abban az esetben nyújthat be újabb pályázatot, ha az első ösztöndíjas ciklusának záró kutatási jelentése "kiemelkedő" vagy "jó" minősítésű volt.

Nem részesülhet Bolyai ösztöndíjban a pályázó, ha az ösztöndíjas időszak alatt más magyar állami és/vagy nemzetközi forrásból származó, saját személyi juttatásának kifizetésére felhasználható kutatói ösztöndíjjal is rendelkezik (ez alól kivételt jelent a Bolyai ösztöndíj kiegészítését célzó NKFIH ÚNKP Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj).

A sikeres pályázónak az ösztöndíj időtartama alatt valamely magyarországi tudományos intézménynél legalább heti 20 órás foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ez alól kivételt jelentenek a határon túli magyar kutatók, viszont az ő esetükben is elengedhetetlen a projektet befogadó magyarországi kutatóhely fogadókészségéről szóló nyilatkozat.

A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (Kvtv.) 68 § (3) bekezdése rögzíti az ösztöndíj havi összegét, amely összeg a pályázat kihirdetésének napján 250.000 Ft. A törvény 1. mellékletének a XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezetében a 2023. évre meghatározott kiadási előirányzatok terhére a 2023-ban elnyerhető új ösztöndíjak várható száma 155. Ebből a korábban már ösztöndíjban részesültek, ismétlő ösztöndíjasok tervezett száma 31. A Támogató saját forrás meglétét nem követeli meg.

A pályázat tartalmi és formai követelményei:

A pályázat fő részei a következők:
1) a pályázó személyének,
2) a pályázó tudományos eredményeinek és munkássága hatásának,
3) a tervezett kutatómunkának
tárgyilagos bemutatása.

ad 1) A pályázó személyének bemutatása érdekében pályázatához pályázati adatlapot, tudományos önéletrajzot nyújt be, mellékeli a tudományos fokozatáról szóló oklevél egyszerű másolatát, valamint a kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozat eredeti példányát, valamint korkedvezmény igénybevétele esetén az erre vonatkozó nyilatkozatot.
Az eredeti, aláírt pályázati adatlapot (mely a Bolyai internetes felületről nyomtatható), az eredeti, aláírt, bélyegzővel ellátott kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozatot, valamint az eredeti, aláírt korkedvezményre vonatkozó nyilatkozatot postai úton is be kell küldeni.

ad 2) A pályázó tudományos eredményeinek és munkássága hatásának bemutatása az MTA Könyvtár és Információs Központ közreműködésével működtetett adatbázisban (Magyar Tudományos Művek Tára /MTMT/) tárolt tudománymetriai adatok felhasználásával történik. Az adatok az MTMT rendszeréből kerülnek áttöltésre a Bolyai elektronikus pályázati rendszerében létrehozott pályázat adataihoz – az MTMT azonosító megadásával:
MTMT rendszerből áttölthető adatok és táblázatok:

  • a pályázó publikációs jegyzéke, kiegészítve a hivatkozások listájával –„Listák”/„Idézetek száma”/„Röviden” menüsor útján kinyerhető lista;
  • a pályázó általános tudománymetriai táblázata –„összefoglaló táblázat”;
  • a pályázó tudományterületi táblázata – „szakterületi táblázat”. Amennyiben az MTMT-ben még nem rendelkezik szakterületi táblázattal, a pályázati felületen a „Tájékoztató és letöltések” menüpont alatt lévő útmutató segítségével az MTMT-ben létrehozható és utána a Bolyai pályázati rendszerben, az oldal frissítésével áttölthető.
  • a pályázó további tudománymetriai adatainak, publikációs teljesítményét bemutató adatainak – a Bolyai pályázati rendszerben erre a célra kialakított – táblázata.

További tudománymetriai adatok megadása:

  • az Agrártudományok szakterületeiről (lásd Bolyai János Kutatási Ösztöndíj szabályzatának 1. sz. melléklete) pályázó kutatók további, a szakterületükre jellemző, sajátos tudománymetriai adataikat is meg kell adják, a pályázati felületen kértek szerint (részletezve a „Tájékoztató a rendszer használatáról” dokumentumban).

A Bolyai elektronikus pályázati rendszerében létrehozott pályázati anyaghoz a tudománymetriai adatoknak az MTMT-ből való áttöltése, valamint a fenti további tudománymetriai adatokat tartalmazó táblázatok importálása kötelező.

A pályázó tudományos kutatói tevékenységének hatását a fentieken kívül még a következőkkel mutatja be:

  1. tudományos kutatói csoport, és/vagy program irányítása,
  2. szerkesztőségi munka tudományos művek kiadásában,
  3. tudományos testületekben tagság, tisztség,
  4. elnyert tudományos díjak,
  5. tudományos konferencia szervezése,
  6. egyéb kutatási támogatások felsorolása (amennyiben rendelkezik ilyennel).

A pályázó megjelöli azt a tudományterületet és tudományágat, amelynek körébe tartozik a tervezett kutatómunkája.

ad 3) A pályázó éves bontású kutatási munkatervet nyújt be, amelyben ismerteti a tervezett kutatás előzményeit, a célkitűzést, bemutatja az alkalmazni kívánt módszereket és megjelöli a várható tudományos eredményeket, valamint az eredmények tudományos, illetőleg társadalmi hasznosíthatóságának jelentőségét és a végrehajtáshoz rendelkezésre álló más forrást.

A pályázat benyújtásával, elbírálásával, valamint az ösztöndíjjal kapcsolatos további részletes szabályokat, az MTA elnökének a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szabályzatáról szóló 34/2022. (XII. 14.) számú határozata, valamint a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza, melyek megtalálhatók az mta.hu internetes oldalon a Pályázatok / Bolyai János Kutatási Ösztöndíj címszó alatt. Felhívjuk a pályázók figyelmét ezek áttekintésére. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma (Kuratórium) felhívja továbbá a pályázók figyelmét az MTA Tudományetikai kódex megismerésére, melynek rendelkezései hatályosak az Ösztöndíjban részesülőkre.

Pályázni a Bolyai elektronikus pályázati rendszer használatával lehet, amely 2023. február 8-tól az alábbi internetes helyen érhető el:
http://bolyai.mta.hu

Elektronikus lezárási (beadási) határidő:
2023. március 10. déli 12 óra (közép-európai idő szerint)
Ezt követően a postai úton is benyújtandó Pályázati adatlap nyomtatására még van lehetőség.

Postai benyújtási határidő (tértivevényes feladás):

  • az eredeti, aláírt Pályázati adatlap (mely a Bolyai internetes felületről generálható a „Pályázó adatai” oldal nyomtatási lehetőségével),
  • a Kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozat,
  • valamint a Korkedvezményre vonatkozó nyilatkozat

postára adásának határideje (a postabélyegzés legkésőbbi időpontja): 2023. március 17.

A pályázat csak abban az esetben érvényes, ha az előírt dokumentumokat (Pályázati adatlap, Kutatóhelyi fogadókészséget igazoló nyilatkozat*, valamint a Korkedvezményre vonatkozó nyilatkozat**) kézzel aláírtan, egy példányban, postai úton is eljuttatja a pályázó az alábbi címre:

MTA Titkársága, Kutatási Pályázatok Főosztálya, 1051 Budapest, Nádor u. 7.

A borítékon szíveskedjék feltüntetni: „Bolyai pályázat”.

*Amennyiben a kutatóhely a Kormány rendeletében meghatározott, azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással (AVDH, vagy más minősített, személyes elektronikus aláírás) látta el az elektronikusan benyújtott kutatóhelyi fogadókészség nyilatkozatot, úgy nem szükséges annak papíralapú, aláírt példányát postázni. A kutatóhely vezetőjének AVDH-val való aláírása esetén, viszont szükséges a képviseleti jog igazolása, amennyiben azt közhiteles nyilvántartás (pl.: törzskönyvi nyilvántartás, cégkivonat stb.) nem tanúsítja.

** Amennyiben igénybe veszi a korkedvezmény lehetőségét. Ha a Kormány rendeletében meghatározott, azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés szolgáltatással (AVDH, vagy más minősített, személyes elektronikus aláírás) látta el az elektronikusan benyújtott nyilatkozatot, úgy nem szükséges annak papíralapú, aláírt példányát postázni.

A pályázat benyújtásának díja nincs. A honlapon elkészített elektronikus pályázat kizárólag az eredeti aláírásokkal ellátott és határidőre beküldött nyomtatott dokumentumokkal együtt érvényes, amennyiben az formailag és tartalmilag megfelel a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Szabályzatban előírtaknak. A késedelmesen beküldött, valamint a formailag nem megfelelő vagy hiányosan benyújtott pályázatok szakértői elbírálására nem kerül sor.

A pályázati felhívásnak megfelelő formában benyújtott pályázatok befogadásáról a Kutatási Pályázatok Főosztálya a postán bekért pályázati dokumentumok beérkezésétől számított 7. napig nyilatkozatot küld a pályázó részére, vagy a Kuratórium érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot.

A pályázat készítéséhez szükséges letölthető nyomtatvány:

A pályázatok elbírálásának eredményéről a pályázók 2023. június 15-éig kapnak értesítést.

A pályázat eredményéről szóló döntés ellen érdemi jogorvoslatnak helye nincs. A pályázó az MTA elnökének címzett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására vagy visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő, vagy a jelen pályázati felhívásban foglaltakkal ellentétes. A pályázat szakmai értékelésével kapcsolatosan kifogás nem nyújtható be. A kifogásnak tartalmaznia kell a kifogást tevő nevét, lakcímét, a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását, a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi, vagy pályázati kiírásban foglalt rendelkezés pontos megjelölését és a kifogást tevő aláírását. A kifogást a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról szóló döntés kézbesítésétől számított 15 napon belül, egy alkalommal, elektronikusan a bolyai.kuratorium@titkarsag.mta.hu elektronikus címre lehet benyújtani, annak egyidejű postai megküldésével (MTA Titkársága, Kutatási Pályázatok Főosztálya, 1051 Budapest, Nádor u. 7.) A kifogás – kizárólag az abban vitatottak kivizsgálására szorítkozva – a beérkezéstől számított 30 napon belül kerül elbírálásra. A hiányos tartalommal, illetve a határidőn túl benyújtott, vagy a pályázat szakmai értékelésére irányuló kifogás érdemi vizsgálat nélkül kerül elutasításra.

A Támogató tájékoztatja a leendő nyertes pályázókat, hogy

  1. a Kincstár monitoring rendszert működtet a költségvetési támogatásokról, és közreműködik a költségvetési támogatások felhasználásának összehangolásában. A monitoring rendszerben nem rögzített támogatási döntés alapján érvényesen támogatás nem nyújtható. A Támogató a monitoring rendszerbe történő adatátadással gondoskodik a pályázati úton biztosított támogatás esetében a pályázati kiírás tárgyára vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről, a támogatás felhasználásához kapcsolódóan bekövetkezett vagy a Támogató által megállapított, a támogatási jogviszonnyal, a támogatás rendelkezésre bocsátásával és a beszámolással kapcsolatos tényekre, körülményekre vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről. A monitoring rendszerben kezelt adatok a támogatási döntés naptári évének utolsó napjától számított öt év elteltével törölhetők;
  2. közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási döntést előkészítő és a döntéshozó személy, valamint testület által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat;
  3. a Támogató a támogatás felhasználását a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (az Ávr.-ben) meghatározott rendelkezések alapján, a támogatási szerződésben rögzítettek szerint ellenőrzi.

A pályázati eljárás során a személyes adatkezelés célja és jogalapja

  1. A pályázó által megadott személyes adatokat a pályázati eljárás lefolytatása céljából, az MTA Titkárságán belül a Kutatási Pályázatok Főosztálya kezeli, a Bolyai elektronikus pályázati felületen.
    Ugyanezen személyes adatokat az MTA Titkárságának a Szervezeti és Működési Szabályzata szerinti hatáskörrel rendelkező szervezeti egységei, valamint a Kuratórium tagjai és a pályázat elbírálásában résztvevő felkért bírálók jogszabályban meghatározott feladat teljesítéséhez megismerhetik.
    A nyertes pályázók személyes adatait az MTA Titkársága a támogatási (ösztöndíj) szerződés és támogatás pénzügyi elszámolásának céljából kezeli.
  2. A személyes adatkezelés jogalapja az MTA tv.-ben meghatározott közfeladat ellátása a GDPR 6. cikk (1) e) pontja alapján, miszerint az adatkezelés közérdekű feladat végrehajtásához szükséges.
  3. A pályázó a személyes adataiban bekövetkezett változásokat a kuratorium@titkarsag.mta.hu e-mail címre jelezheti.
  4. Az MTA adatkezelési tájékoztatója az mta.hu weboldal „Hasznos információk” cím alatt, az „Adatkezelési tájékoztató”-ra kattintva érhető el.

A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető az MTA Titkársága Kutatási Pályázatok Főosztályán Szabó Fannitól (telefon: +36-1-411-6367, e-mail: szabo.fanni@titkarsag.mta.hu), valamint Biró Évától (telefon: +36-1-411-6177, e-mail: biro.eva@titkarsag.mta.hu).

Budapest, 2023. február 8.

BOLYAI JÁNOS KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ KURATÓRIUMA

[1] Az NKFIH ÚNKP Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj pályázatára azok a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesülők pályázhatnak, akik 2023. szeptember 1. és 2024. augusztus 31. között az ÚNKP kiírásában foglaltak szerinti felsőoktatási intézménynél oktatói, kutatói munkavégzésre irányuló jogviszonnyal/munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkeznek. Az ÚNKP Bolyai+ Ösztöndíjjal kapcsolatosan – annak meghirdetését követően – a felsőoktatási intézmények ÚNKP pályázati ügyintézői tudnak tájékoztatást adni.

Forrás: MTA

Utolsó módosítás: 2023. február 14.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?