Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Rangos elismerést kapott Kölkedi Krisztián, az NKFI Hivatal innovációs ügynökségének stratégiai vezérigazgató helyettese
2022. december 06.
Módosítás: 2022. december 06.
Olvasási idő: 3 perc
2022.11.26-án, csütörtök este ünnepélyes keretek között, a Szépművészeti Múzeumban adták át a 2022. évi Budapesti és Pest Megyei Regionális PRIMA Díjakat.

A PRIMA Gálaestet megelőzően, a délután folyamán kerültek átadásra a VOSZ Budapest és Pest megyei Év Vállalkozója díjak is, illetve a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díj. A díjazottakról elmondható, hogy az elhivatottság és az elkötelezettség bajnokai. Olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek a legkiválóbbak sajátjai között és amelyek a többi vállalkozó számára is irányt mutathatnak.

Az idei évben a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese, valamint a HSUP egyik alapítója vehette át. A díjat az elmúlt 8-10 évben végzett kitartó szakmai munkájáért, országos tehetséggondozó és vállalkozásfejlesztő programok indításáért, valamint – legújabb és nagy sikert aratott – ehhez kapcsolódó Hungarian Startup University Program (HSUP) alapításáért kapta.

Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese, egy tehetséggondozó alapítvány kuratóriumi elnöke, több ifjúsági vállalkozásfejlesztési program alapítója, aki a piaci szférából érkezve kiemelkedő szakmai munkát folytatott az állami szektorban is, hiszen több mint két évig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) szolgáltatásokért felelős főosztályvezetője volt. Tapasztalt vezető az innovációs iparágban. Tanulmányait követően több hazai startupot alapított, majd végzett szervezetfejlesztési tanácsadóként, újonnan alapított vállalkozásokkal kezdett dolgozni, képzésekkel és mentorálással fejlesztve kompetenciáikat, együttműködési képességeiket. Az elmúlt években több vállalatvezető stratégiai, és üzletfejlesztési tanácsadójaként dolgozott. Legfőképpen az ifjúsági innováció, a vállalaton belüli generációs különbségek áthidalása, a vezetők személyes fejlődése, a motiváció és a célorientáció, valamint a kudarckezelés és konfliktuskezelés volt a fókusza vállalatfejlesztő munkáinak.

Elmondható, hogy Kölkedi Krisztián kiemelkedő szakmai munkájának is köszönhető, hogy az Express Innovation Agency Zrt. és a HSUP létrejöttével olyan fontos és hiánypótló szereplők születettek meg Magyarországon, melyek igazán aktív, innovációt és új vállalkozások létrejöttét ösztönző erőként működnek és munkájának köszönhetően, már számos új vállalkozás látott napvilágot.

Krisztián kiemelkedő társadalmi szerepvállalása elvitathatatlan, hiszen jelenlegi munkája előtt, már egyetemistaként azon dolgozott, hogy jobb és élhetőbb világot építsen környezetének, később már cégek fejlesztésén keresztül – közvetve – sokak életére volt eddig is hatással. Mára országos programokon dolgozik, melyek az egész ökoszisztémát igyekeznek jobbá tenni és nemzetközi szinten is elismert minőséget képviselni. Mindennapos munkájával kulcsszerepet játszik a vállalkozói szellem és az innovatív gondolkodásmód népszerűsítésében, jövőbeli, új sikeres magyar vállalkozások létrejöttében.

2022. évi Budapesti és Pest Megyei Regionális PRIMA Díjak átadása - díjazottak
2022. évi Budapesti és Pest Megyei Regionális PRIMA Díjak átadása
Utolsó módosítás: 2022. december 06.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?