Ön itt áll: PályázóknakHírek, eseményekHírekA Hivatal hírei
Az Európai Bizottság megerősítette: továbbra is pályázhatnak a Horizont Európa programban a modellváltó egyetemek
Az Európai Bizottság megerősítette: továbbra is pályázhatnak a Horizont Európa programban a modellváltó egyetemek
2023. január 13.
Módosítás: 2023. január 23.
Olvasási idő: 3 perc
A Kulturális és Innovációs Minisztérium valamint az NKFI Hivatal álláspontja szerint, a tanácsi határozat a modellváltó egyetemek pályázását nem, kizárólag a velük történő szerződéskötést tiltja, így továbbra is javasoljuk és támogatjuk pályázásukat a Horizont Európa programban.
Figyelem! Friss információk 2023. január 23-án!

Az NKFI Hivatal folyamatos szakmai egyeztetést folytat az Európai Bizottsággal a tavaly decemberi tanácsi határozat értelmezésével és végrehajtásával kapcsolatban.

Az Európai Bizottság (DG Research and Innovation) mai tájékoztató levelében megerősítette a fentieket, vagyis, hogy a 2021. évi IX. törvény alapján létrehozott magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványok, illetve az általuk fenntartott bármely jogalany továbbra is jogosult pályázatot benyújtani, a pályázatok továbbra is befogadhatók és elbírálásra kerülnek. Ha a pályázat továbbra is támogatható marad (a konzorcium összetétele megfelel a minimális jogosultsági feltételeknek 1) anélkül is, hogy az adott magyar partner kedvezményezett lenne, a támogatási szerződés aláírható, és az adott magyar jogalany társult partnerként maradhat a projektben, feltéve, hogy a felhívás feltételei nem zárják ki társult partnereket.

Ha a magyar szervezet nem kíván társult partnerként részt venni a projektben, a konzorciumnak vagy újra kell osztania a magyar partner feladatait a fennmaradó tagok között, vagy új partnert kell javasolnia a feladatok átvételére. Ha a kilépés vagy a társult partner szerep miatt a konzorcium már nem felel meg az jogosultsági minimumkövetelményeknek, a pályázat csak akkor tekinthető támogathatónak, ha a konzorcium további támogatható szervezetet von be (egyet vagy többet szükség szerint) kedvezményezettként a támogatási szerződés aláírására.

Az alábbiakban közzétesszük az állásfoglalás angol nyelvű szövegét:

“We can already confirm that the Hungarian public interest trusts established under Hungarian Act IX of 2021 or any entity they maintain are still eligible to submit proposals and such proposals remain admissible and will be evaluated. If the proposal continues to remain eligible (meets the minimum eligibility criteria) without the respective Hungarian entity as a beneficiary, the grant agreement may be signed and the respective Hungarian entity may remain in the project as an associated partner, provided that the call conditions do not exclude this legal status. If the Hungarian entity does not want to continue in the project as associated partner, the Consortium must either re-distribute the Hungarian participant tasks among the remaining participants or propose a new participant to take over those tasks. If, due to the withdrawal or change of role to Associated Partner, the consortium does no longer satisfy minimum eligibility requirements, the proposal would be deemed eligible only if the consortium adds additional eligible entities (one or more as needed) to sign the grant agreement as beneficiaries.”

FRISS 2023,01,23: Az Európai Bizottság 2023. január 20-án közzétette a Gyakran Ismételt Kérdések listáját a tanácsi határozat végrehajtásának részleteiről, amely az alábbi linken érhető el az F&T portálon:
https://ec.europa.eu/info/funding-tenders/opportunities/portal/screen/support/news#21514

Továbbra is kérjük, hogy azok az érintett hazai pályázó intézmények, amelyeket a tanácsi határozat alapján a szerződéskötés vagy a pályázatok előkészítése során hátrány ér, jelezzék ezt az 06-30-372-7543 központi telefonszámon, vagy a horizonteuropa@nkfih.gov.hu funkcionális e-mail címen, illetve az NKFI Hivatal Nemzeti Kapcsolattartóinál.

A Hivatal minden segítséget megad az érintett pályázók számára a Bizottság, valamint a konzorciumvezető intézmény országának Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartóit koordináló intézménye irányába történő érdekérvényesítésben, kommunikációban.

---------------------

1 Konzorcium minimumkövetelménye: 3 egymástól független jogi entitás; egy partner valamely EU tagállamból, másik két partner két másik EU tagállamból/ társult államból (kivéve, ha a Munkaprogram másképp rendelkezik.

Utolsó módosítás: 2023. január 23.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?